AJAK VÁROS HONLAPJA

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kezdőlap

A helyi katolikus egyházak tájékoztatója a pászkaszentelés módjáról a COVID-19 alatt

Kedves Testvérek!

Kocsis Fülöp metropolita a görög katolikus egyházközségekre vonatkozóan rendelkezett arról, hogy pászkaszentelést a templomoknál nem lehet végezni. Ennek pótlásaként buzdítja a híveket, „hogy a húsvétra elkészített eledeleket otthonaikban, a húsvéti tropár és a föltámadási szertartás egyéb énekeivel kísérve ők maguk áldják meg, mégpedig lehetőleg a családfő, vagy más, a családban legtekintélyesebb személy”.

Ezzel a rendelkezéssel egyetértésben kérem én is a római katolikus családjainkat, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. A római katolikus plébánia honlapján található szentelési imák elvégzésével áldják meg az elkészített húsvéti ételeket.

Évek óta tapasztaljuk azonban azt is, hogy Ajakon mennyire ragaszkodnak a kedves hívek a pászkaszentelés szertartásához, amit nagyon dicséretesnek tartunk. Ezért Főpásztoraink utasítását és a járványveszélyre vonatkozó polgári rendelkezéseket szem előtt tartva, szeretnénk a facebook-közvetítést nyomon követő testvéreknek örömet szerezni azzal, hogy a szombaton este közvetített szertartás végén elimádkozzuk az ételszentelés imádságait. Ez sokaknak segítség lehet húsvétvasárnap reggel, mert akár egy okos telefon segítségével újra nézheti, hallgathatja, részese lehet a szentelési imáknak.

Sőt elhatároztuk, hogy húsvétvasárnap reggel 8 órától a görög katolikus és a római katolikus pászkaszentelés alkalmával felhangzó énekekkel szeretnénk örömet szerezni Ajak egész lakosságának és az itthon tartózkodó családtagoknak is. Ajak Város Önkormányzatával egyeztetve a járványügyi előírásokat betartva autóval visszük végig minden utcán a húsvéti köszöntést: szenteltvizet hintünk és tömjénezünk a város egész területén. Természetesen örömmel vesszük, ha a kedves hívek a saját házuk előtt egy szál égő gyertyával hitvallásuk jeléül kijönnek fogadni a szenteltvizet hintő atyát és kihozzák a megáldott húsvéti eledeleket, mielőtt fogyasztana belőle a család.

Útvonal: Római katolikus templomtól indulunk-Bóka kereszt felé

Rákóczi - Kossuth – Sziget – Bocskai – Márc. 15. –Rákóczi –  Tulipán – Park - Kiss E. –Rákóczi – Szív –Arany – Sport- Damjanich – Virág -  Hajnal – Táncsics – Árpád –Lehel – Mező - Dózsa - bekanyarodva -Kölcsey – Alkotmány – Hunyadi – Szegfű – Ifjúság – Tass vezér – Mester – Ady – Szabadság tér – Petőfi – József A. – Szabolcs – Vasút – bekanyarodva Honvéd – Vasvári – Jókai – Váry E. – Akácfa út.

A történelmi egyházak nevében minden kedves Ajakon élő és tartózkodó testvérünknek boldog húsvéti ünnepeket kívánunk.

Zuró József              Kovács Tibor             Gáspár Mátyás    Galsi János

gör.kat.parókus             ref. lelkipásztor                róm.kat.plébános       róm.kat.lelkész

2025. április 27. vasárnap
Zita, Mariann
A Nap kel 05:37-kor,
nyugszik 19:59-kor.

562310-CITIZ-1-2015-1-HU-CITIZ-NT

 „YEF – Youth for Europe’s Future – Discuss

and debate Europe’s present and future in Ajak

and her twinned settlements”

Ön itt van: Home Egyházak A helyi katolikus egyházak tájékoztatója a pászkaszentelés módjáról a COVID-19 alatt