AJAK VÁROS HONLAPJA

 
 
 
 
 
 
 
 

Ajaki Tűzoltó Egyesület

Jónás Sándor Ajak község falusi kovácsmesterét 1923-ban a Járási Tűzrendészeti Felügyelőség megbízásából megkereste Mácza Endre kisvárdai lakos, akkori tűzrendészeti felügyelő, hogy alapítsa meg az Önkéntes Tűzoltó Testületet. Az akkori település előjárói nem támogatták az ötletet. A Magyar Királyi Belügyminisztérium, miniszteri tanácsosa, 16073/926 szám alatt, 1926. június 30.-án felhatalmazza az egyesített Szabolcs-Ung vármegye alispánját, a láttamozott alapszabály és jegyzőkönyvek elfogadására, és hivatalos okiratok levéltárba helyezésére.

1928 márciusában kapott az egyesület egy Mátrai és Társa gyártmányú kocsifecskendőt, amivel a működésük kissé könnyebbé vált. Egy 800 literes szesztartály képezte a lajtot, amivel olykor versenyekre is eljártak. Kezdetben Kisvárdáról jártak ki oktatni a tűzoltókat, majd a legelsőnek oktatottak kezdték el a fiatalabbakat oktatni.

A "felszabadulásig" elég nehezen ment az egyesület előre, de ezután már könnyebb dolga volt. Az akkori vezetés létrehozta a községfejlesztési hozzájárulást, így lehetőség nyílt arra, hogy a Községi Tanács VB segítse a testületet. Ruhát kapott minden tűzoltó, a felszerelések szépen rendbe lettek szedve, karba lettek tartva, és egyre több rendezvényen részt vettek. A "felszabadulás" előtti időkben 7 öltöny ruhával rendelkezett az egyesület, utána pedig további 17 ruhát kaptak. A ruhák között volt olyan amit a Járási Tűzrendészeti Felügyelőség adott, és volt olyan amit a Községi Tanács a Községfejlesztésből vett. Ekkor már 35 fős létszámmal működött az egyesület. Ekkoriban hangosbemondón keresztül tájékoztatta a lakosságot a tűzmegelőzési feladatokról, és propaganda szöveg is sokszor elhangzott.

A 60-as években az akkori parancsnok Gubik József, elindította az iskolásokból szerveződött úttörő tűzoltókat, akiknek az oktatását ő maga illetve szaktanárok végezték. Ekkor már működött tűzrendész bizottság, és úgynevezett utcafelelősöket neveztek ki. Tavasszal és ősszel különösen az állami épületeket felülvizsgálták, és cséplési időszakban ellenőrzéseket tartottak. A 80-as évek elején 31 fővel rendelkezett a testület, a működéshez a tárgyi felszerelések is biztosítottak voltak. Ekkor a testület együtt működött a rétközberencsiekkel. Mindkét településen voltak saját eszközök, de ha segítségre volt szükség egymást mindig megtalálták. A felszerelés Ajakon akkoriban egy 800 l/perces kismotorfecskendő, 1 kocsifecskendő, és 1 vizes lajt volt. A felszerelések és a szertár állapota megfelelő volt, és karba volt tartva. Ekkor az egyesületet az ajaki és a pátrohai termelőszövetkezet is támogatta.

A 80-as évek végén kezdett az egyesület szervezettsége széthullani, a tanfolyamokat, továbbképzéseket egyre ritkábban, a közgyűléseket, vezetőségi üléseket egyre hiányosabban tartották meg. Az akkori politikai helyzet is egyre kilátástalanabb lett. A parancsnok ekkor Dobrai Balázs volt. 90-es évek elején az összehívott közgyűlések a tagok távolmaradása miatt elmaradt. Ekkor már az egyesület tagjai zömében az akkori GAMESZ dolgozóiból tevődött ki. Éves munkatervvel nem rendelkeztek, propaganda feladatokat nem végeztek. A Termelőszövetkezet területére Tűzoltási Tervet készítettek.Az egyesületről utolsó feljegyzésben az állt, hogy 96-évben a tagjainak létszáma 9 fő volt, és zömében a polgármesteri hivatal közhasznú munkásaiból állt. 1996-tól, a 2008-as újjászervezésig, az egyesület csak papíron működött, társadalmi tevékenységet nem végzett.

Jelenlegi formában 2008. november 5.-én alakult Ajaki Tűzoltó Egyesület elődjének tartja az Ajaki Önkéntes Tűzoltó Testületet, amely 1923-ban alakult. Céljaival, feladataival egyetért, és törekszik az elődök munkásságát továbbvinni, ezzel is biztosítva a település tűzvédelmét. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Nemzeti Együttműködési Alap nyújtotta támogatásokon minden évben sikeresen pályázik szervezetünk, melyekből a biztonságos beavatkozásokhoz szükséges szakfelszereléseket, védőeszközöket szerzünk be. Egyesületünk rendelkezik több bevetési ruházattal, védősisakkal, védőcsizmával melyek az egyéni védelmet biztosítják, továbbá két nagyteljesítményű átemelő szivattyúval, motoros láncfűrésszel, feszítő-vágó berendezéssel, illetve egyéb tűzoltási és műszaki mentési feladatok során nélkülözhetetlen szakfelszereléssel. Az egyesület tulajdonában van egy IFA W50LA tűzoltó-gépjárműfecskendő, és egy VW Bora típusú tűzoltás-vezető gépjárművel, melyeket a BM OKF-től kaptunk támogatásként. Több hazai és nemzetközi tűzoltó szervezettel ápolunk baráti kapcsolatot, melyek közül kiemelkednek testvértelepüléseink (Farkaslaka, Nagydobrony, Hyzne) tűzoltóságai, de különösen jó kapcsolatunk van Gyergyószárhegy, Nagybajom, Torockó, Székelykeresztúr, Mezőcsát önkéntes tűzoltóival. A gyergyószárhegyi és nagybajomi tűzoltó bajtársainkkal közösen egy nemzetközi tűzoltótábort szervezünk 2010 óta tagjaink részére, ahol a szakmai felkészítésen túl, a baráti kapcsolatok ápolására is lehetőség nyílik. A tábor a Szent Flórián Tűzoltótábor nevet viseli. Az Ajaki Tűzoltó Egyesület aktív tagja a Magyar Tűzoltószövetségnek. Tagjaink alkotják a gerincét a Kisvárda Járás területén bevethető, nemzeti minősítést szerzett „Várda 23” Kisvárda Járási Mentőcsoportnak.

                Az egyesületnek 45 tagja van, melyből 20 fő rendelkezi tűzoltó alap- vagy középfokú végzettséggel, 1 fő rendelkezik tűzoltás vezető végzettséggel. Évente átlagosan 20 alkalommal avatkozunk be tűz- és káresetek felszámolásában, több alkalommal szervezünk szakmai bemutatót a lakosság, a tanuló ifjúság számára.

 

Az Ajaki Tűzoltó Egyesület vezetősége:

Parancsnok: Rubóczki Zoltán

Parancsnok-helyettes: Szegedi János

Elnök: Rozinka Mihály

Titkár: Takács István

Elnökségi tag: Markos László

 

Az Ajaki Tűzoltó Egyesület tiszteletbeli elnöke: Kerekes Miklós (kezdeményezésére szerveződött újjá az egyesület, és 2008-2015 között az elnöki tisztséget is betöltötte)

 

Az Ajaki Tűzoltó Egyesület parancsnokai:

Jónás Sándor                    1923-1926

Horváth Kálmán                1926-1946

Gubik József                      1946-1984

Rubóczki László                1984-1988

Dobrai Balázs                    1988-1996

Rubóczki Zoltán                 2008-

 

Az Ajaki Tűzoltó Egyesület elérhetőségei:

4524 Ajak, Ady Endre út 25.

Telefonszám: (70) 337-1813 (tűzvédelmi kérdésekben, tűz esetén)

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Web: http://www.ajakituzolto.hu/

 

Rubóczki Zoltán parancsnok

 

Ön itt van: Home VÁROSUNK CIVIL SZERVEZETEK Ajaki Tűzoltó Egyesület